Létrehozva: 2020.08.17.

Parkolóban csábította el diákját a fiatal tanárnő

Az asszony tagadja, hogy bármire is kényszerítette volna diákját.

Az ausztráliai Sydney-ből származó Monica Elizabeth Young tagadja, hogy az osztályteremben megérintette volna diákja combját, és arra kényszerítette volna, hogy nyúljon be a harisnyájába.

A tanárnő azt a vádat is tagadja, hogy a parkolóban elcsábította volna a tanulóját, mielőtt pásztorórákat töltöttek volna együtt.

Ezzel szemben a 23 éves Monicát azzal vádolták meg, hogy többször is lefeküdt egy diákjával. A rendőrség birtokába került egy felvétel is a tanárnő kocsijáról, ám nem látszik tisztán mi történik a járműben. Egy másik tanuló viszont látta, hogyan közeledik a tanárnő az osztálytársához.

A nő ügyvédje azzal próbált védekezni az első felvétel kapcsán, hogy a gyerek keze csak a pad alatt van, de az nem bizonyítja, hogy védence harisnyájában lenne.

Az ügy kapcsán az is felmerült, hogy a tanárnő snapchaten küldözgetett képeket kiszemelt diákjának, többek között egy olyat, amin az ágyon fekszik azzal a felirattal, hogy: „várok rád”.

Amikor a tinédzser fiú édesanyjának gyanús lett a dolog, állítólag Young megváltoztatta a Snapchat fiók adatait, hogy egy másik srácnak tűnjön.

A bíróság 850 ezer dollár (kb. 250 millió forint) óvadék fejében engedi csak szabadlábra az őrizetbe vett tanárnőt, akinek a tárgyalására szeptember 2-án kerül majd sor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba

BIZARR

Az élő Nostradamus elárulta, milyen különleges hatása van a napfogyatkozásnak