Létrehozva: 2020.02.10.

Rekordfogás Nógrád megyében, igazi halszörny akadt a horogra

A Maconkai-víztározóban hatalmasra nőnek a halak, ez pedig kedvez a horgászoknak is.

A Mátra lábánál elterülő Maconkai-víztározó Nógrád megye legnagyobb felületű állóvize Bátonyterenye-Maconka és Dorogháza határán. A tó Magyarország egyik legnépszerűbb szabadidő- és halastava, számos kitüntető cím, elismerés és versenycsúcs birtokosa, és ontja magából a méretes halakat.

Maconkán valójában az év minden napja esélyes rekordhal kifogására, és ennek csak a jég – a lékhorgászatra tekintettel pedig a nem túl vastag jég – szabhat határt – írja a maconka.hu.

Az idei évben február 7-én voltak először teljesen szabadok a vízfelületek, és ezt a kitartó horgászok ki is használták. Az év első rekordhalát Nagy Zoltán fogta: a 18,35 kilogrammos (123/60 cm) fehér tok – kiemelt képünkön – a Rekord-tavon került horogra, majd a mérlegelés és a fotózás után visszaengedték a vízbe.

Ugyanezen a napon született meg az idei év első rekordpontya: Sirkó Szabolcs zsákmánya 11,97 kilogrammot nyomott (72/68 cm). A láthatóan szintén jó kondícióban lévő hal szintén visszakapta szabadságát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra