Létrehozva: 2019.10.21.

Sokkot kapott az anyuka, amikor meglátta ezt a gyerekágyban

Bár eddig nem hitt a paranormális jelenségekben, most halálra rémült. Végül aztán sikerült a végére járnia a dolgoknak.

Egész éjszaka álmatlanul forgolódott a 32 éves Maritza Elizabeth, miután valami szörnyűséget vett észre a gyermeke álmát őrző bébimonitoron.

Fotó: Profimedia

A Mirror szerint a fiatal anyuka azt hitte, egy kisbaba szelleme jelent meg a kiságyban a saját gyereke mellett. Nem csoda, hogy végigfutott a hátán a hideg!

„Halálra rémültem! Meg voltam róla győződve, hogy egy kísértet telepedett a kisfiam mellé” – mondta elhaló hangon az anyuka, aki arra is gondolt, hogy belopózik a szobába egy elemlámpával, hogy kiderítse a dolgokat.

Végül aztán ez a rejtély is megoldódott. Kiderült, hogy a kísértetnek hitt alak nem más, csak egy fotó, amit a gyerek apja minden nap betett a kiságyba. Igaz, ez alkalommal elfelejtette ráhúzni a lepedőt, így láthatóvá vált.

„Meg tudtam volna ölni a férjemet” – háborgott Maritza, akinek bejegyzését több mint 260 000-en látták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elon Musk döbbenetes jóslata az amerikai elnökválasztásról mindenkit sokkolt

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

magyarnemzet.hu

Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

Laktató krumplis-kolbászos pite: Martha Stewart receptjét ki kell próbálnod!

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba

BIZARR

Az élő Nostradamus elárulta, milyen különleges hatása van a napfogyatkozásnak

BIZARR

Szívszorító pillanat, sokan ezt tapasztalják közvetlenül a haláluk előtt