Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.23.

Szülés előtt egy órával tudta meg Heni, hogy terhes

A nő azt hiszi, isteni csodának köszönhető a kisbabája.

Szerző Ripost

Heni Nuraeni, akinek már két gyermeke van, azt állítja, hogy a csecsemő mindössze egy óra alatt kifejlődött a méhében, nem pedig a szokásos kilenc hónap alatt.

Az indonéziai Tasikmalayában élő nő isteni csodának tartja nemrég született kisfiát.

„Eleinte, amikor otthon voltam, nem volt semmi furcsa. Aztán éreztem, hogy valami mozog a hasam jobb oldalán, és akkor bevitt az édesapám a kórházba. Görcseim lettek, majd egy óra múlva szülésznőt hívtak és megszültem” – részletezte megdöbbentő történetét Heni.

Az asszony meg van róla győződve, hogy korábban nem volt terhes, hiszen az elmúlt kilenc hónap során rendszeresen megjött a menstruációja. A Bandung Hasan Sadikin kórház szülésznője, dr. Ruswana Anwar azt mondta, minden 25 000 terhesség közül egy nő nem tudja, hogy várandós.

Azt azonban leszögezte, hogy kizártnak tartja, hogy teherbe esés után 1 órával később már megszülhetne egy nő. Illetve azt sem tartotta valószínűnek, hogy a nő végig menstruált volna, bár egy hormonális egyensúlyhiány okozhat hasonló rejtélyes terhességet.

Anya és fia egyaránt jól vannak.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba