Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.11.11.

Vérlázító, amit a nemzeti parkban művelt egy csirkével ez a férfi

Nem akartak hinni a szemüknek az őrök, amikor meglátták, mit csinál egy félreeső, elzárt helyen a szégyentelen fickó. Bár elsőre köpni-nyelni nem tudtak, azért végül igen határozottan felléptek ellene...

Kitiltottak a Yellowstone Parkból azt a férfit, aki túrázás közben megéhezett – ezért úgy gondolta, jó ötlet lesz az egyik forró vizes forrásban egész csirkét főzni.

Fotó: Pixabay.com

Való igaz, hogy a több kilométeres gyaloglás rengeteg energiát kivesz az emberből, nem árt néha megállni harapni valamit; azonban erre tökéletesen elegendő lenne egy szendvics is. A Yellowstone Park őrei telefonon kaptak bejelentést, hogy néhány turista a Shoshone Gejzír felé gyalogol, ahova a kijelölt ösvényeket kivéve látogatóknak tilos bemenni, hiszen ez egy életveszélyes terület. Eredetileg erre akarták figyelmeztetni a kiránduló csoportot, ám a helyszínre érve meglátták, hogy az egyik forró vizes forrásban a csoportban lévő férfi csirkét főz – méghozzá úgy, hogy a húst belekötötte egy vászonzsákba, a zsákot pedig a vízbe lógatta.

Fotó: Pixabay.com

A nemzeti park szóvivője úgy nyilatkozott az East Idaho News-nak, hogy a férfit és két társát feljelentették amiatt, hogy tiltott területre merészkedtek a parkban. Az éhes pasit végül a bíróság 1200 dollárra bírságolta (kb. 361 ezer forint), és kitiltották a nemzeti parkból. Valószínűleg nem teljesen magától találta ki az extrém csirkefőzést: közel húsz évvel ezelőtt egy amerikai tévés műsorvezetőt is pontosan emiatt büntették meg. A Yellowstone Park honlapján nem győzik hangsúlyozni, hogy a forró vizes forrásoknál életveszélyes tartózkodni, sokan szenvedtek már el súlyos sérülést, vagy haltak meg a területen. Ha ugyanis valaki lelép a kijelölt ösvényekről, a vékony talaj könnyen beszakadhat alatta – és azonnal vesz egy halálos fürdőt a tűzforró vízben. Így nem csak a bírság miatt, de ezért is érdemesebb inkább otthon csirkét főzni...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Az idegenek lilák és nem zöldek” – állítja egy új tanulmány

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől