KOMPOST

Brutális, mit művelt magával ez a férfi, csak erős idegzetűeknek!

Magát Mr. Koponyafejnek nevezi a Németországban élő férfi, aki évek óta azon ügyködik, hogy minél inkább eltorzítsa saját magát. A borzalmas külső valószínűleg marad örökre, levágott füleit ugyanis nem lehet visszavarrni.
  • Szerző: D.K.

El nem tudjuk képzelni, hogy mi vesz rá egy embert arra, hogy ilyen rútul elbánjon saját magával!

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Northfoto

Az mindenesetre sejthető, hogy nem lehetett boldog gyerekkora a most 39 éves, Németországban élő fickónak, Sandronak, aki mindenhol „Mr Skull Face” -ként, azaz Koponyafejként szerepel.

Fotó: Northfoto

Ezen kívül azt lehet róla tudni, hogy hosszú ideje munkanélküli és barátnője sincs – speciel nem is csodálkozunk ezen. Sandro magának való alkat, és viszonylag korán eldöntötte, hogy nem szeretne másokra hasonlítani vagy belesimulni az átlagba. Ezért tele tetováltatta a testét és 26 éves korában elvégeztette magán az első testmódosító műtétet.

Fotó: Northfoto

Homlokán a bőre alá ördögszarv csonkokat tettetett, de több implantátum került az alkarjába is, egyebek mellett egy olyan eszköz, amivel digitális módon tud fizetni. Később még jobban bedurvult: jöttek a piercingek, felvágatta a nyelvét, majd, amikor rájött, hogy valójában koponya szeretne lenni, mindkét fülét eltávolíttatta. Fülkagylóit spirituszba áztatva egy üvegben őrzi a nappalijában.

Fotó: Northfoto

Eddig csaknem 3 millió forintnak megfelelő összeget költött a műtétekre, de egyelőre nem áll le, pedig oka azért lenne rá. Egy ízben úgy nyilatkozott, tisztában van azzal, hogy az egész életére hatással van mindaz, amit a testével művelt. Látja, hogy családtagjai, szomszédjai, egykori iskolatársai kerülik és egyre nehezebben viseli, hogy nem talál magának melót. Pedig szerinte nem a külalakja, hanem sokkal inkább belső értékei, tulajdonságai alapján kéne megítélni az embert… Mit lehet erre mondani?

 

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?