Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.12.07.

Hihetetlen: karácsonykor ismét megjelenik a betlehemi csillag az égen

Kétezer éve nem következett be olyan együttállás, ami idén karácsonykor megfigyelhető lesz az égen.

Hatalmas felfedezést tettek a csillagászok! A hamarosan bekövetkező bolygó együttállásoknak köszönhetően, ismét feltűnik az égen december 21-én a betlehemi csillag. Ez a jelenség kétezer éve tűnt fel utoljára, Jézus születésének éjszakáján.

A magyar csillagászok már hónapok óta figyelik, ahogy két legnagyobb bolygónk, a Jupiter és a Szaturnusz egyre jobban közelít egymáshoz. Ez pedig azért is rendkívül különleges esemény, mivel távolságukból és ekliptikás pályán való keringésük miatt ez nem sűrűn következik be. A két bolygó szögtávolsága mindössze 6 ívpercet tesz majd ki.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Ilyen közelségre 1623 óta nem volt példa, legközelebb pedig 2080-ban fordul majd elő, hogy a két égitest ennyire közel látszik egymáshoz a földi égbolton.

A nagy nap estéjén, december 21-én Budapesten a Jupiter várhatóan 18:14-kor, a Szaturnusz 18:15-kor nyugszik, ami azt jelenti, hogy derült idő és jó horizont esetén kényelmesen megfigyelhetjük a párost a délnyugati égbolton.

A Magyar Csillagászati Egyesület pedig arra is megadta a választ, hogy miért is függ össze a Juper és Szaturnusz együttállása és a betlehemi csillagkép. A tudósok több évtizede találgatják, hogy mi lehetett az az égi jelenség, ami betlehemi csillagként maradt fent a köztudatban.

Végül arra jutottak, hogy a számos magyarázat közül a Jupiter és a Szaturnusz Kr.e. 7-ben bekövetkezett háromszoros együttállása lehetett a Halak csillagképben. A korabeli asztrológiai értelmezések további segítséget nyújthatnak: a Jupiter királyra, uralkodóra utalt, a Szaturnuszra a zsidóság bolygójaként tekintettek, a Halak csillagkép pedig a születést is jelképezte. Innen már nincs messze az a gondolat, hogy a Jupiter és a Szaturnusz Halak csillagképben létrejött együttállása „a zsidók királyának születését” adja hírül – erre az értelmezésre juthattak a napkeleti bölcsek is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó