Létrehozva: 2021.02.15.

Videóra vette a tanárnő, ahogy maszturbált a kisgyerekekkel tömött osztályteremben

A helyettesítő tanárnő videókat vet fel magáról, ahogy maszturbált, miközben a második osztályosokkal teli osztályban ült.

Pénteken letartóztattak egy georgiai helyettesítő tanárt, akit 19 gyermek molesztálásával vádoltak meg. A nő kollégái értesítették a hatóságokat, miután kiderült, hogy a 30 éves Amelia Ressler „illetlen és erkölcstelen cselekedeteket folytatott, miközben iskoláskorú gyermekek voltak jelen” – fogalmazott a helyi rendőrség, utalva arra, hogy előttük maszturbált.

Gyerekek előtt maszturbált a tanárnő
Fotó: Pixabay

Amelia az osztályteremben nem zavartatta magát, és az általános iskolás gyerekek előtt kezdett el maszturbálni. A tanárnő ellen még bizonyíték is van, ugyanis videóra vette az egészet, majd állítólag terjeszteni is kezdte.

A nyomozók diákokkal és szülőkkel is elbeszélgettek, hogy megállapítsák, mit láttak a gyerekek.

„Ez az egyik olyan dolog, amit a gyerekeknek sosem szabadna átélniük. Szörnyű, hogy mit élhettek át ők is, és a szülőknek is borzasztó lehet ez a tudat. Pontosan ezért törekedtünk rá, hogy gyorsan rácsok mögé kerüljön a tanárnő„ – mondta a CrimeOnlinenak a nyomozást vezető rendőr.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó