Létrehozva: 2020.10.24.

Most jelentették be a tudósok: hátborzongató bibliai leletre bukkantak

Állítólag Jézus keresztfájáról való szögeket találtak.

Szerző Ripost

A tudósok állítják, hogy Jézus korából származó, a keresztre feszítésekhez használt szögeket találtak egy első századi temetkezési sírban. A sír a régészek szerint nem másé, mint Kajafásé, aki Izrael főpapja volt, és aki tevékenyen részt vett Jézus elfogásában.

A sírhelyet még 1990-ben tárták fel, akkor azonban a szögek eltűntek. Most kerültek elő, legalábbis ezt állítja Simcha Jacobovici, aki dokumentumfilmet is készített az egészről.

A szögek minden kétséget kizáróan ősiek, és fa- valamint csontszilánkokat is találtak rajtuk. Szerintük ez bizonyítja, hogy keresztre feszítéshez használták őket.

A tudósok úgy gondolják, hogy mivel Jézushoz fűződően számos csoda végbement, valószínűleg Kajafás is azt gondolta, hogy a szögeknek gyógyító erejük lesz, ezért tarthatta magánál őket.

Dr Shimron, az izraeli geológiai kutatóintézet munkatársa szerint abban nem kell kételkedni, hogy az első századból valóak a szögek, ám óva int mindenkit, hogy Jézus Krisztushoz kapcsolják. Szerinte ugyanis a koregyezés még nem jelenti azt, hogy valóban Kajafás sírjában találták a leletet, ahogy azt sem tudják bizonyítani, kinek a maradványai vannak rajta.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak

KOMPOST

Nem megy ki egyedül a mosdóba, szellemtámadástól retteg a műsorvezetőnő