Létrehozva: 2019.08.16.

Emberi maradványokra bukkantak egy halastó ásása közben Kengyelnél

A település határában két napig végeztek ásatásokat, nyolc katona és két civil maradványai kerültek elő.

Magyar vöröskatonák maradványai kerültek elő Kengyel határában – írta Facebook-oldalán a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM).

A HM HIM Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóság munkatársai (a német VDK képviselőjével közösen) július 30-án és augusztus 1-jén feltárást végeztek Kengyel településtől északra, ahol egy halastó kialakítása közben a környéken 1919-ben elesett vöröskatonák maradványai kerültek elő.

A tömegsírból nyolc ember maradványai kerültek elő, a sírban található felszerelési tárgyak és a rendelkezésre álló levéltári források alapján mindannyian a magyar Vörös Hadsereg állományába tartoztak. A további kutatások során két polgári személy, egy férfi és egy gyerek maradványai is előkerültek.

A magyar Vörös Hadsereg alakulatai 1919. július 20-án Szolnok térségben támadást indítottak a román csapatok ellen, azonban a kezdeti sikerek ellenére július 26-án visszavonultak. A magyar vöröskatonák 1919. augusztus 1. és 3. között jelentős veszteségekkel járó védelmi harcok során igyekeztek feltartóztatni a támadó román erőket. A Vörös Hadsereg alakulatai végül visszavonulásra kényszerültek – írták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Úgy tette vissza a leszakadt lökhárítót, ahogy senki, a végén jött a zseniális slusszpoén - videó

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Új vonat a török látványosságok mentén

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

"Az anyósom már négy alkalommal szabotálta az esküvőmet – elfogyott a türelmem!"

NA NE!

„A fiaim 24 nap különbséggel születtek, de ikrekként nevelem őket!”

NA NE!

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

NA NE!

Alvás közben bénult meg a fiatal, szellem jelent meg a házban

NA NE!

Hátborzongató: az autópálya közepén sétáló szellemet vett fel egy kamionos

NA NE!

Mind tévedésben éltünk idáig: így kell kinyitni a Tic Tac-os dobozt

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami az óceán mélyéről előkerült

NA NE!

Egyévesen zúgott bele a 31 évvel idősebb színésznőbe, most babát várnak