Létrehozva: 2020.08.09.

Horror a szülészeten: Kukazacskóban kapta vissza meghalt babáját az anyuka

A nő reszkető kézzel emelte ki a picit, akinek el voltak törve a végtagjai, a teste pedig fel volt boncolva, mintha egy levágott baromfi lett volna.

Feldolgozhatatlanul borzalmas dolog történt egy fiatal nővel az ukrajnai Dnyepr városának szülészetén.

Fotó: Pixabay

A kismama rendszeresen járt szűrővizsgálatokra, egészen a hetedik hónapig úgy tűnt, minden rendben van a picivel. A nő azonban pár nap múlva fura dolgokat észlelt, méhében a pici megszűnt mozogni. A vizsgálat megállapította, hogy a magzat meghalt, az anyát nyomban meg kell műteni.

A nő ezt követően szerette volna átvenni a pici holttestet, hogy méltósággal eltemessék. A szülészeten négyezer hrivnyát követeltek, ami 42 ezer forintnak felel meg.

Majd amikor elintézte a formaságokat, átvehette a kisdedet. Azt képzelte, kis koporsóban felravatalozva viszik haza és megadják neki a végtisztességet. Ám a kórházban kinevették, amikor megpillantották nála a csipkés szemfedelet és a többi halotti végtisztességhez kellő dolgot. A kezébe nyomtak egy szemetes zsákot, és elvettek 200 hrivnyát állítólag fertőtlenítőszer vásárlására – írja a karpathir.com.

A nő majdnem elájult, amikor belekukkantott a kukazacskóba: a kis csupasz test volt benne és az a pár véres gumikesztyű, amelyet a műtétet végző orvos viselt, amikor eltávolította az anya méhéből a magzatot.

A nő reszkető kézzel emelte ki a picit, akinek el voltak törve a végtagjai, a teste pedig fel volt boncolva, mintha egy levágott baromfi lett volna. A gyászoló család panaszt emelt. A szülészeten persze mindent tagadnak. Állítólag belső vizsgálatot indítottak a felelősség megállapítására.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Halálra rémült egy család: egy hintázó gyerek szellemét sikerült videóra venniük

NA NE!

Robbant a kéj az esküvő előtt, bajhoz vezetett a legjobb orális szex

NA NE!

Ez lesz a pusztulás éve? Rémisztő jóslatot kapott az emberiség!

NA NE!

Több hónapnyi szex és szerelem után kiderült: rokonok

NA NE!

„7 évvel az esküvő után végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

NA NE!

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

NA NE!

Fél évszázadig hordta magában kővé vált magzatát: most műtötték meg a 81 éves nagymamát

NA NE!

Megint nem bírt magával egy szerelmespár: a parkban, járókelők szeme láttára estek egymásnak