Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.10.24.

Korhatáros jelenet a plázában: meggyalázták a Jégvarázs hóemberét

Egy férfi megkívánta a plüss hóembert és helyben magáévá tette azt, de nem elégedett meg ennyivel.

Szerző Ripost

Nem mindennapi jelenetnek lehettek szemtanúi a vásárlók, akik hétfő délután 2 körül a floridai St. Petersburg-i Target áruházban jártak.

Fotó: Twitter

A rendőrségi jegyzőkönyvből kiderül, hogy Cody Christofer Meader belépett az áruházba, a játékosztályon leemelt a polcról egy Olafot, a Jégvarázs című rajzfilmből ismert hóembert ábrázoló plüssfigurát, letette a földre és szexuális aktust kezdeményezett vele.

A férfi orgazmust élt át, aminek a plüsshóember volt az elszenvedője. Meader a játékot visszatette a polcra, majd leemelt egy méretes unikornis plüsst, és azzal is megismételte, amit korábban Olaffal tett.

Az NBC Miami szerint húszéves férfit a helyszínen őrizetbe vették a rendőrök, majd a Pinellas megyei seriff irodájába vitték. Meader bevallotta, hogy „buta dolgot csinált”. 150 dolláros (átszámítva valamivel több, mint 42 ezer forintos) óvadék ellenében szabadlábon védekezhet.

A rendőrségi jegyzőkönyvből kiderül az is, hogy a történtek után az áruház alkalmazottai a két plüssjátékot – a körülmények miatt – levették a polcról és megsemmisítették.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál vajon mit szól? Óriási siker a Hertha idénye

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

"Az anyósom már négy alkalommal szabotálta az esküvőmet – elfogyott a türelmem!"

NA NE!

„A fiaim 24 nap különbséggel születtek, de ikrekként nevelem őket!”

NA NE!

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

NA NE!

Alvás közben bénult meg a fiatal, szellem jelent meg a házban

NA NE!

Hátborzongató: az autópálya közepén sétáló szellemet vett fel egy kamionos

NA NE!

Mind tévedésben éltünk idáig: így kell kinyitni a Tic Tac-os dobozt

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami az óceán mélyéről előkerült

NA NE!

Egyévesen zúgott bele a 31 évvel idősebb színésznőbe, most babát várnak