Létrehozva: 2020.09.25.

Megpapucsozta exét a magyar férfi, mert a nő lebuktatta, hogy az erdőben szexeltek

Nem nézte jó szemmel, hogy exe nem tett lakatot a szájára!

Garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Mezőkövesdi Járási Ügyészség egy 25 éves helyi férfi ellen, mert bántalmazta volt élettársát, miután a nő lebuktatta aktuális párja előtt, hogy félrelépett. Méghozzá egy erdőben!

Fotó: Twitter

A vádirat szerint a vádlott 2020. július 22-én este meghallotta, hogy az utcán a volt élettársa a jelenlegi barátnőjével cseveg. Ez persze felkeltette az érdeklődését, és fülelni kezdett! Ekkor érte csak a meglepetés!

„Az aktuális párja kérdőre vonta a másik nőt, hogy igaz-e a pletyka miszerint az előző napon a közeli erdőben szexuális kapcsolatot létesített a vádlottal. A volt élettárs a történteket nem tagadta.”

A férfi éktelen haragra gerjedt, majd lábairól levette a papucsokat és azokat a sértett felé dobta. A nőt a papucsok nem találták el, azonban a vádlott ezt nem hagyta annyiban, odament a sértetthez, a haját megragadva próbálta a földre rántani, miközben kétszer pofon vágta.

Az ügyészség szerint a nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Mivel a vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőkben megbotránkozást, riadalmat keltsen, közérdekű munka és emellett pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a bíróságnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Új trend terjed a hálószobákban: itt a szexmágia!

NA NE!

"A férjemmel közösen viseljük gondját az exemnek, és egy nagy család vagyunk!"

NA NE!

„A barátnőm felszólított, keressek még egy állást, hogy neki ne kelljen dolgoznia!”

NA NE!

Halálra rémült egy család: egy hintázó gyerek szellemét sikerült videóra venniük

NA NE!

Robbant a kéj az esküvő előtt, bajhoz vezetett a legjobb orális szex

NA NE!

Ez lesz a pusztulás éve? Rémisztő jóslatot kapott az emberiség!

NA NE!

Több hónapnyi szex és szerelem után kiderült: rokonok

NA NE!

„7 évvel az esküvő után végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”