Létrehozva: 2019.04.27.

Mocskos szexkalandra vette rá 14 éves diákját a tanárnő, ezt állítja

Az eset idején 30 éves nõ teherbe esett a tizenéves fiútól, ezt apasági teszttel is bizonyították a bíróságon.

A 43 éves egykori tanár, Elizabeth Harbert megengedte egy 14 éves diákjának, hogy beköltözzön a férjével közös otthonukba még 2005-ben, Ohióban.

A most már négygyermekes édesanya áldozata azt állítja, hogy amikor először lefeküdtek, akkor ő 14 éves volt, a tanárnő pedig 30. Harbert azt mondta neki, hogy úgy gondoljon rá, mint aki „70 százalékban az anyja és 30 százalékban a barátnője”.

A tanárnő 2006-ban elvált a férjétől, de diákjával továbbra is szexelt. A fiú a Wheeling Park Középiskolába járt, ahol az asszony dolgozott. A nő egy idő után a fiú gyermekével lett terhes. Ezt az apasági teszt is 99,99 százalékban igazolta, tehát Herbert jelenleg 28 éves áldozata a nő legidősebb gyermekének az apja.

Az egykori tanuló az iskola igazgatóját is megvádolta, méghozzá azzal, hogy az egészről tudott, mégsem tett semmit. Az igazgatót és a tanárnőt 11 bűncselekménnyel vádolták meg, többek között szexuális bántalmazással és zaklatással, a szexuális bűncselekmény jelentésének elmulasztásával, illetve érzelmi sérülés okozásával. Az áldozat azt reméli, hogy a per után felveheti a kapcsolatot gyermekével.

A tanárnő ügyvédje szerint a vádak hazugságok és az egészet csak a pénz miatt találta ki az állítólagos áldozat, aki el akarja választani az anyát és a gyermekét. Sőt, a védő azt állítja, hogy a fiú fizikailag és érzelmileg is bántalmazta a nőt.

A per a napokban folytatódik – írja a Daily Star.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Halálra rémült egy család: egy hintázó gyerek szellemét sikerült videóra venniük

NA NE!

Robbant a kéj az esküvő előtt, bajhoz vezetett a legjobb orális szex

NA NE!

Ez lesz a pusztulás éve? Rémisztő jóslatot kapott az emberiség!

NA NE!

Több hónapnyi szex és szerelem után kiderült: rokonok

NA NE!

„7 évvel az esküvő után végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

NA NE!

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

NA NE!

Fél évszázadig hordta magában kővé vált magzatát: most műtötték meg a 81 éves nagymamát

NA NE!

Megint nem bírt magával egy szerelmespár: a parkban, járókelők szeme láttára estek egymásnak