Létrehozva: 2018.07.04.

Sokkot kapott az anyuka, ezt művelte kislánya a nyuszis vibrátorral

A legkínosabb az egészben, hogy a másodikos kisdiák tanárnõje értesítette a döbbent szülõt.

Rettenetesen kínos helyzetbe került az az angol anyuka, akinek másodikos lánya elcsente kedvenc rózsaszín, nyuszis vibrátorát, és bevitte a suliba, mivel az volt a feladat, hogy mindenki mutassa be néhány mondatban a kedvenc tárgyát - írja a The Sun.

Persze a kis Eve-nek fogalma sem volt arról, hogy egy szexjátékszerrel indult útnak az iskolába, egy nagy tollnak nézte a kütyüt. Nem csoda, hogy a tanárnője sokkot kapott, amikor a kislány lelkesen mutogatni kezdte. Elhaló hangon csak annyit mondott neki, hogy jobb, ha azonnal visszateszi a táskájába.

Ezt követően egy SMS-ben tájékoztatta a fodrászként dolgozó Claire Morrisont az esetről. Az épp hazafelé tartó anyuka először el sem akarta hinni az üzenet tartalmát, amikor pedig valóban megtalálta a dildót a kis Eve iskolatáskájában.

Az első megdöbbenés után úgy érezte, a Facebookon is meg kell osztania ezt a képtelen történetet, így még a vibrátort is lefotózta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

"Az anyósom már négy alkalommal szabotálta az esküvőmet – elfogyott a türelmem!"

NA NE!

„A fiaim 24 nap különbséggel születtek, de ikrekként nevelem őket!”

NA NE!

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

NA NE!

Alvás közben bénult meg a fiatal, szellem jelent meg a házban

NA NE!

Hátborzongató: az autópálya közepén sétáló szellemet vett fel egy kamionos

NA NE!

Mind tévedésben éltünk idáig: így kell kinyitni a Tic Tac-os dobozt

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami az óceán mélyéről előkerült

NA NE!

Egyévesen zúgott bele a 31 évvel idősebb színésznőbe, most babát várnak