Létrehozva: 2018.06.06.

Szörnyű titok derült ki a kertben talált koponyáról, vallott a feleség

A férfi krumpliültetés közben fedezte fel az emberi maradványokat. Felesége azonban nem ijedt meg, nyugodtan súgta fülébe a szörnyû igazságot.

Fenekestül felfordult az élete annak az orosz férfinek, aki krumpliültetés közben egy emberi koponyát talált a saját kertjében.

A neve elhallgatását kérő férfi azonnal riasztotta a feleségét, a 60 éves asszony azonban ahelyett, hogy elsápadt volna, halál nyugodtan közölte a rémisztő igazságot:

Ja, ő csak a volt férjem volt. Húsz évvel ezelőtt meggyilkoltam

A0 a nő egy vita hevében, egy baltával oltotta ki férje életét, miután az részegen ért haza és csúnyán megverte. A holttestet ezután elásta a krumpliágyás alá.

Most, húsz évvel később arra kérte a férjét, hogy ne tegyen semmit. Ne izgassa fel magát, szépen ássa vissza a koponyát oda, ahol találta. A sokkos állapotban lévő férfi azonban erre nem volt képes, azonnal jelentette az esetet a helyi rendőrségen.

Az egyenruhások azonnal házkutatást tartottak a nőnél, felásták a kertet, és megtalálták a többi csontot is. Így a feleség kénytelen volt mindent bevallani, tettéért akár 10 év börtönre is ítélhetik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

"Az anyósom már négy alkalommal szabotálta az esküvőmet – elfogyott a türelmem!"

NA NE!

„A fiaim 24 nap különbséggel születtek, de ikrekként nevelem őket!”

NA NE!

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

NA NE!

Alvás közben bénult meg a fiatal, szellem jelent meg a házban

NA NE!

Hátborzongató: az autópálya közepén sétáló szellemet vett fel egy kamionos

NA NE!

Mind tévedésben éltünk idáig: így kell kinyitni a Tic Tac-os dobozt

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami az óceán mélyéről előkerült

NA NE!

Egyévesen zúgott bele a 31 évvel idősebb színésznőbe, most babát várnak