Létrehozva: 2019.12.28.

Váratlan helyeken tűntek fel trágyahalmok karácsonykor: senki sem érti, mi történik

Néhány brit településen jelentek meg a trágyahalmok, de senki sem tudja, ki rakhatta oda őket.

Rejtélyes eset foglalkoztatja az angliai Bishopton és környékének lakóit. Durham megyében ugyanis több településen hatalmas trágyahalmok jelentek meg karácsony környékén – írja a The Northern Echo. A bishoptoni fantom-trágyapottyantó, ahogy a helyiek elnevezték, a legkeresettebb közellenség jelenleg.

Hatalmas lótrágya-halmok vannak az út szélén, ráadásul több helyen úgy tették le a bekötőutak, gazdasági bejáratok elé, hogy akadályozták a közlekedést is. Egy helyi elmondása szerint, amikor az első adaggal találkoztak, csak arra gondoltak, hogy egy helyi gazda hagyta ott egy kis időre, hogy majd onnan szállítja a földekre.

De miután az a halom is csak nőtt másnapra, illetve máshol is feltűntek ilyen kupacok, már tudták, hogy itt valami nem stimmel. Több istálló is található a közelben, de mind jól ismert gazdához tartozik, akik nem csinálnának ilyet. „Isten tudja, honnan jön” – mondta az egyik lakó.

A bishoptoni Blue Bell kocsmában is mindenki erről beszél az elmúlt napokban, mondta a kiskocsma főnöke, aki szerint nyilvánvalóan egy nagy kamionról, utánfutóról szórják le, mert „borzasztóan sok trágya van odakint”. Az egyik helyi képviselő szerint akkor lehetne megoldani az ügyet, ha valaki tetten érné az elkövetőt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

life.hu

Ilyennek látja a magyar településeket a mesterséges intelligencia

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

"Az anyósom már négy alkalommal szabotálta az esküvőmet – elfogyott a türelmem!"

NA NE!

„A fiaim 24 nap különbséggel születtek, de ikrekként nevelem őket!”

NA NE!

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

NA NE!

Alvás közben bénult meg a fiatal, szellem jelent meg a házban

NA NE!

Hátborzongató: az autópálya közepén sétáló szellemet vett fel egy kamionos

NA NE!

Mind tévedésben éltünk idáig: így kell kinyitni a Tic Tac-os dobozt

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami az óceán mélyéről előkerült

NA NE!

Egyévesen zúgott bele a 31 évvel idősebb színésznőbe, most babát várnak