Létrehozva: 2019.10.21.

Véres bosszút állt párján a törpe pornószínésznő, letartóztatták

Több mint 15 év börtönbüntetésre ítélhetik.

Féltékenységi rohamában lábon szúrta szerelmét a Bridget the Midget néven ismertté vált, aprócska pornósztár, Cheryl Murphyírja a Daily Star.

Fotó: Facebook

A mindössze 114 centis felnőttfilmest az bőszítette fel, hogy kedvese egy másik nővel hentergett az ágyban. Murphy erre dühében előkapott egy vajazókést és szerelme lábába döfte.

A férfi fájdalmában ordítozni kezdett, a szomszédok pedig erre azonnal riasztották a rendőröket. Az alacsony felnőttfilmest betöréssel vádolták meg, a hatóság emberei szerint azért hatolt be kedvese házába, hogy bűncselekményt kövessen el. A hálóban eléje táruló látványra azonban egyáltalán nem számított.

Ha a közel 50 pornófilmben feltűnt nőt bűnösnek találják, akár 15 évre is a rács mögé kerülhet. Jelenleg előzetesben várja az ügy alakulását.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Új trend terjed a hálószobákban: itt a szexmágia!

NA NE!

"A férjemmel közösen viseljük gondját az exemnek, és egy nagy család vagyunk!"

NA NE!

„A barátnőm felszólított, keressek még egy állást, hogy neki ne kelljen dolgoznia!”

NA NE!

Halálra rémült egy család: egy hintázó gyerek szellemét sikerült videóra venniük

NA NE!

Robbant a kéj az esküvő előtt, bajhoz vezetett a legjobb orális szex

NA NE!

Ez lesz a pusztulás éve? Rémisztő jóslatot kapott az emberiség!

NA NE!

Több hónapnyi szex és szerelem után kiderült: rokonok

NA NE!

„7 évvel az esküvő után végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”