Létrehozva: 2020.11.11.

Édeshármas a karanténban: Hatvanezerért árulta a gyönyört a szexfüggő mentős

Nyomozó kedvesével vágott bele az erotikus, de a járványhelyzet miatt roppant kockázatos bizniszbe.

Százötven font, vagyis hatvanezer forint – ennyiért árult észvesztő hármasozást a 28 éves Eleanor Turner és nyomozó párja, a 39 éves Nick Taylor.

Fotó: Twitter

A The Sun szerint a pár roppant büszke volt arra, hogy a karanténidőszak elején gyakorlatilag megrohamozták őket a gyönyörre éhezők, annak ellenére, hogy teljesen titokban hirdették a szolgáltatásaikat.

Az akciónak egy beépített ember vetett véget, aki 120 ezer forintnak megfelelő összeget ajánlott nekik egy kétórás hancúrozásért. A pár lakásába érve megdöbbentette, hogy Turnerék magasról tesznek a higiéniára, nem mostak kezet, és őt sem szólították fel erre, annak ellenére, hogy Eleanor az egészségügyben dolgozik.

A beépített embernek először le kellett tennie az asztalra a nem kicsi összeget, majd ismertették vele a játékszabályokat.

„Levetkőzünk, eljátszadozunk egymással, te pedig csatlakozol” – hangzott az útmutatás, ami után a beépített ember végül szabadkozott és elhagyta a kéjlakot.

A bennfentes akciója így sem maradt eredménytelen, Turner és Taylor felettesei is belső vizsgálatot indítottak az ügyben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak