Létrehozva: 2019.09.12.

Eldurvult az üvegezés: matektanárával orálozott a tinilány

Épp osztálykiránduláson voltak, amikor a gyönyörre áhítozó pedagógus a szobájába invitálta.

Súlyos vádak értek egy 48 éves angol matektanárt! A bíróság szerint Neville Buckle épp osztálykiránduláson volt a tanulóival, amikor egyik este rávett két diákot, hogy üvegezzenek, illetve játszanak felelsz vagy merszt.

Fotó: Twitter

A mulatság azonban igencsak eldurvult...

A titokban szexre vágyó pedagógus eleinte arra vette rá az egyik diákját, hogy puszilja meg a lábát, a másikat pedig folyamatosan a szexuális élményeikről faggatta – írja a Mirror.

Majd még inkább elfajultak a dolgok. Kedvenc tanulóját ugyanis sikerült a szobájába csábítania, ahol először megmasszírozta, majd rávette, hogy részesítse orális örömökben. A lány egészen addig kényeztette, míg nem bírta tovább, és elhányta magát.

Úgy tudni, mindezek az osztálykirándulás utolsó estéjén történtek, a tanár pedig arról is gondoskodott, hogy ne érjék tetten. A többi, idősebb diákot ugyanis már órákkal a szexakció előtt leitatta, így nem kellett attól tartania, hogy bárki rátöri az ajtót.

Amikor visszaértek a suliba, a férfi úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna, a lány viszont nem tudta feldolgozni a történteket, és hamarosan otthagyta a sulit. Bár a szüleinek és a barátjának is említette a dolgot, senki nem hitt neki. Akkor omlott össze teljesen, amikor az utcán véletlenül összefutott a férfivel. Ekkor szólt a rendőröknek, akik nyomozást indítottak a pedagógus ellen.

Bár Buckle mindent tagad, a tárgyalás folytatódik...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak