Létrehozva: 2019.07.09.

Infarktust kapott orgia közben egy nő Európa legnagyobb szexfesztiválján

Az esetrõl kiszivárgott hírek szerint az áldozat túl szenvedélyesen vett részt az egyik csoportos foglalkozáson.

Egy 52 éves nő szívinfarktust kapott orgiázás közben az úgynevezett Swingfields fesztiválon, ami Európa legnagyobb szexfesztiváljaként hirdeti magát - számol be az esetről a helyi sajtó.

Az idén július 4-e és július 7-e között megtartott Swingfields a világ egyik legtitokzatosabb fesztiválja. Minden évben más helyszínen tartják az Egyesült Királyságban, a pontos címről csak a kezdés előtt 72 órával értesítik a résztvevőket. Ezzel a gyakorlattal azt szeretnék elkerülni a szervezők, hogy a helyszín közelében élő emberek tiltakozzanak az erősen 18 pluszos rendezvény ellen. A négynapos esemény első számú szabálya a diszkréció: szigorúan őrzik a területet, még fényképek is alig szivárognak ki különös kalandról.

A nyugat-angliai Melvern nevű településen tartott idei Swingfields-re a jegyárak 170 és 450 angol font között mozogtak. A drágább tikettekért már luxus szállásokat is biztosítottak a résztvevőknek, amikben fűtés, áram, franciaágy, bútorok és világítás várja a vendégeket.

A szervezők elmondása szerint a Swingfields olyan, mint bármelyik más fesztivál, sátorhelyekkel, kitelepült büfékkel, bárokkal, DJ-kkel és élőzenével – valamint gátlástalan és fülledt erotikával. A fesztiválon szinte magától értetődő a nudizás, és a legkülönfélébb programokkal próbálják meg kielégíteni a kicsivel kevesebb, mint 1000 résztvevő szexuális igényeit. BDSM sátor, szexjátékszer-barlang, pornómozi és csoportos foglalkozások várják az ide látogatókat.

A hírek szerint pont egy ilyen kollektív rendezvényen (orgián) lett rosszul egy 52 éves nő, akit mentőhelikopterrel kellett elszállítani a Swingfields utolsó napján. A fesztiválozót egy közeli kórházban tartják megfigyelés alatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Top 10 csúnya autók, avagy az autótervezés mélypontjai

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó