Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.20.

Kutyapózban akart szexelni diákjával a kéjenc tanárnő, kínos, ami ezután történt

Elég kellemetlen, ami a bíróságon kiderült.

A Buckinghamshire-ben élő Kandice Barbert azzal vádolták meg, hogy titkos viszonyt folytatott az egyik diákjával, aki mindössze 15 éves.

Három különböző, 2018-ban elkövetett szexuális bűncselekménnyel vádolták meg, ám az egyikről kiderült, hogy teljes képtelenség, legalábbis a nő védőügyvédje szerint – írja a Daily Star.

A tanárnő a vád szerint kutyapózban szexelt a kissé megszeppent fiúcskával, ám az esküdtszék előtt hamar világossá vált, hogy ehhez az attrakcióhoz bizony túl alacsony, még a kissrác vállát sem érte volna el, ami bizony megnehezítette volna a műveletet. Ettől függetlenül persze nem kizárt, hogy igaz.

Fotó: Twitter

A tárgyaláson az is kiderült, hogy a diák a frászt hozta a tanárőre, ugyanis azt állította, hogy az óvszer szex közben kiszakadt, így Kandice jó eséllyel gyermeket vár. Ami mg furcsábbá teszi a dolgot az az, hogy a tanuló egyetlen pontos dátumot sem tudott mondani, amikor a pedagógus valóan szexre kényszerítette.

A tárgyalás mindenesetre folytatódik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó