Létrehozva: 2019.12.03.

Pornózni kezdett a vb-ezüstérmes holland tornász

A 33 éves egykori tornász Magyarországon, 2002-ben érte el karrierje legnagyobb sikerét a sportban, amikor második lett a debreceni világbajnokságon.

Szerző Gaál József

A holland származású Verona van de Leur 2008-ban döntött úgy, hogy örökre felhagy profi tornász karrierjével, és az élet más területein is kipróbálja magát. A szőke bombázó tervei azonban csődöt mondtak, ugyanis 2011-ben 2 hónapra rács mögé került, miután egy gazdag üzletembert megzsarolt, hogy kitálal a sajtónak, hogy vele csalta a feleségét. A rács mögött töltött idő alatt aztán kitalálta, hogy pornószínésznőként és webkamerás modellként fog tevékenykedni. A felnőttfilmes szakmában töltött évekről pedig nemrég őszintén vallott az egykori sportoló.

(instagram)

„Az év végén lejárnak a szerződéseim és végleg felhagyok a pornózással. Összességében nagyon büszkén tekintek vissza erre az időszakra. Én nem egy átlagos pornós voltam, ebben a munkában kizárólag én döntöttem el, hogy mit vállalok be, és mit nem. Pár különleges kivételtől eltekintve egyedül vagy a barátommal szerepeltem a videókban!”

- mesélte karrierjéről Verona, aki vélhetően a hamarosan megjelenő, „Egyszerűen Verona – Megszegni az összes szabályt” című életrajzi könyve miatt vallott őszintén az iparban töltött évekről.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó