Létrehozva: 2019.07.11.

Tizenhárom éves diákjával szexelt ez az angyalarcú tanárnő

Az autójában, sõt, az osztályteremben is magáévá tette a megszeppent srácot.

Akár 30 év börtönre is ítélhetik azt a gyönyörű tanárnőt, aki többször is szexuális kapcsolatot létesített 13 éves diákjával, és más tanulókat is rá akart venni egy kis etyepetyére - írja a Daily Star.

A 28 éves Brittany Zamora az autója hátsó ülésén kéjelgett először kiszemeltjével, majd az egyik tanteremben, miközben az osztály filmet nézett. Végül tavaly márciusban tartóztatták le, bűnössége múlt hónapban bizonyosodott be.

A rendőrség azt is kiderítette, hogy a perverz vágyaktól fűtött Brittany több diákját is megpróbálta rávenni némi lepedőakrobatikára, folyton meztelen képeket küldözgetett nekik. Első számú kiszemeltjét pedig folyamatosan szexuális tartalmú üzenetekkel bombázta.

"Még az állásomat is otthagynám, hogy minden nap lefeküdhessek veled" - állt az egyik SMS-ben, amit a kisdiák szülei felfedeztek és szóltak a rendőrségnek.

Az ítélethirdetésre júliusban kerül sor. Csoda lenne, ha Brittany megúszná a börtönt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Már a nyolcadik vádlott is előzetes letartóztatásban van a moszkvai merénylet miatt + videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak