Létrehozva: 2020.10.06.

Sokkot kapott a nő, amikor meglátta, mit rögzített a kamera a háza előtt

A ház körül nem volt senki, és lábnyomok sem látszódtak.

Szerző Ripost

Egy washingtoni Reddit felhasználó, Crazyturtlemama osztotta meg nem mindennapi élményeit. A nő egyik éjjel szellemet látott, ahogy éppen a ház mögötti istállók mellett kukucskált. Mint írta, még a lovak is megrémültek tőle.

A háznál lévő biztonsági kamera rögzítette, ahogy a lény ott lebeg, a lovak pedig rémülten felkapják a fejüket. Majd ahogy jött, el is tűnt a látomás.

Fotó: Reddit/crazyturtlemama – A szellem a kép jobb oldalán látszik

A Reddit-felhasználók szerint kamu az egész és biztos csak egy ember nézelődött. Ám a nő elmondta, a tanyájuk mindentől távol áll, a kapuk be voltak zárva, és ami fontosabb: nem volt egyetlen lábnyom sem a homokban.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó