Létrehozva: 2020.06.06.

Szexbabává műttette magát a 27 éves nő: brutális plasztikán esett át

Nincs olyan porcikája, ahol ne járt volna a sebész szikéje...

Szerző Ripost

A 27 éves Sapphire Saint kitalálta, hogy ő bizony élő szexbaba akar lenni. Nem volt azonban megelégedve a testével, ezért keresett magának egy pénzforrást, aki egy sugardaddy képében meg is érkezett az életébe. A fiatal nő hozzá is ment a 76 éves férfihoz, aki örömmel fizette a plasztikai műtéteket.

Sapphire testén nincs egy négyzetcenti sem, ami eredeti lenne: feltöltette a száját, átszabták az orrát, leszívták a zsírt, háromszor nagyobbíttatta meg a melleit, a szemhéját is felvarrták, majd kapott egy kis botoxot így levezetésként. Mindez potom 60 ezer angol fontba (több mint 23 millió forint) került a férjének.

Ahogy az utolsó varratot is kiszedték a nőből, beadta a válókeresetet.

„Segített az anyagi gondjaimon, de nem sok közös van bennünk, hiszen 76 éves. Már gyerekként is szexikon akartam lenni, és az álmom most teljesülhet. Már többet keresek a testemmel, mint a férjem, ezért nincs rá szükségem” – vallotta be egy interjúban.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak

KOMPOST

Nem megy ki egyedül a mosdóba, szellemtámadástól retteg a műsorvezetőnő