Létrehozva: 2019.08.29.

Vallott a felnőttfilmes: Ezért hagyta ott orvosi állását pornóért

A 31 éves orvos öt éve döntött úgy, hogy maga mögött hagyja korábbi életét és inkább felnőttfilmezésbe kezd.

A Silvia Saige művésznéven tevékenykedő pornószínésznő a kollégáihoz képest meglehetősen idősen, 31 évesen vállalta be első szerepét a felnőttfilmes iparban. A jelenleg 35 éves színésznő a pornózás előtt több polgári szakmában is kipróbálta magát, de saját bevallása szerint soha nem érezte magát annyira szabadnak, mint most – írja a Mirror.

(forrás: twitter)

Silvia konzervatív családból származik és annak rendje és módja szerint végigjárta a szamárlétrát. Gimnázium után elvégezte az orvosi egyetemet és éveken keresztül röntgen-technikusként és csontkovácsként dolgozott egy kórházban Kansas Cityben. A betegek gyógyítása azonban Silvia esetében nem vált szenvedéllyé és a reggel 9 és délután 5 közötti munkarendjét is fokozatosan megutálta.

„Nem élveztem a régi életem, váltásra volt szükségem. Azért döntöttem a pornó mellett mert szórakozásra vágytam, amit a felnőttfilmes ipartól végül meg is kaptam. Egész nap nevetek, minden forgatásom szórakoztató. Egyáltalán nem bántam meg a váltást. Egyedül a családommal volt nehéz megértetni a dolgot. Édesanyám mélyen vallásos, megviselte a dolog, de szerencsére végül elfogadta, hogy nekem így a legjobb.”

- mesélte Silvia a Mirror internetes kiadásának, amikor a nagy váltásról kérdezték.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így vehet fel készpénzt ATM-ből bankkártya nélkül

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

metropol.hu

„Pokolian jól játszott” – Edzője áradozik a magyar fociválogatott sztárjáról

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó