Létrehozva: 2016.03.28.

Anyja szeme láttára, brutálisan végezték ki a kislányt Tajvan fővárosában!

Éppen a metróállomáshoz bicikliztek, amikor egy zavart férfi húsvágóbárddal rájuk rontott a forgalmas utcán.

Szerző Ripost

Fényes nappal, az utcán biciklizett egy tajvani édesanya négy éves kislányával, amikor egy férfi rájuk rontott és egy húsbárddal levágta a gyermek fejét.

A megrendült édesanya később a rendőröknek azt mondta, lánya éppen elakadt a járművével, így a közeledő férfiról azt gondolta, segíteni akar. Mint kiderült, a 33 éves fiatalember, akit végül a járókelők tettek ártalmatlanná, korábban pszichiátriai kezelés alatt állt.

A rendőröknek azt állította, hogy kábítószert is fogyasztott, de az erre vonatkozó vizsgálat negatív eredményt hozott.

A tajvani rendőrség gyakoribbá teszi az ügy miatt az utcai járőrözéseket, de szerintük elszigetelt esetről van szó. A tajvaniak mindenesetre annyira felháborodtak, hogy vannak, akik a tettes azonnali kivégzését követelték.

Mint korábban a %RIPOST% is beszámolt róla, húsvét hétfőn itthon is történt hasonló eset, szerencsére nem ilyen súlyos: az esztergomi buszmegállóban egy zavart férfi szintén egy édesanyjával lévő négy éves kislányra támadt.

 

 

origo.hu

Újra kapható lesz a Nokia 3210

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Tündércukisággal zárjuk a napot: ennyire szereti Nina a kis Amarát

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt