Létrehozva: 2016.04.27.

Az állatvédők is megdöbbentek: Újabban így kínozzák a kiscicákat!

Színes alkoholos filccel színeztek be két négyhetes kiscicát Yorkshire-ben. A négyhetes kisállatok kék és zöld színûek lettek, és egyelõre az állatmentõk sem tudták kimosni a festéket a bundájukból.

Szerző Brenner Balázs

Két kiscicára talált egy rendőr Yorkshire-ban, és rögtön kihívta a helyi állatmentő szervezetet, ugyanis mindkét négylábú színesre volt festve, számolt be a kegyetlen tréfáról az Express brit lap.

A kiérkezett csoport tagjai Shreknek és Törpének nevezték el a két kisállatot, de azt remélték, hogy idővel le tudják mosni róluk a festéket. Ezt egyelőre még nem sikerült elérniük. A mentőszervezet vezetője is elképedt, mikor meglátta a kiscicákat.

Szörnyű! Az évek alatt számos kegyetlenséggel találkoztunk már, de ez a kiszínezős eset tényleg botrányos. Nem festéket, nem spray-t, hanem vékony alkoholos filcet használtak. Kinek jut eszébe, hogy maga elé ültessen egy kiscicát és akár több óráig színezgesse?!

- dühöngött az állatmentő, .

A kiscicákon - lelki felépülésük mellett - pár injekcióval, sok tejjel és többszöri fürdetéssel segítettek a menhely dolgozói, így egyre jobban érzik magukat, két hónapon belül pedig már örökbe lehet őket adni.

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt