Létrehozva: 2016.07.18.

Lebukott: Szexpartnerkeresőn szedte fel szeretőit a nizzai merénylő!

Egyre ször­nyûbb tit­kok derülnek ki a 31 éves Mo­ha­med Bo­uh­lel múlt­já­ból! A radikális iszlám nézeteket valló terrorista a neten keresett magának alkalmi partnereket, és nem csak nõket!

Sokáig csak annyit lehetett tudni a 84 halálos áldozatot követelő nizzai merénylet elkövetőjéről, hogy 31 éves, tunéziai származású, és bár kisebb bűncselekmények miatt már ismerte a hatóság, egyetlen radikális szervezettel sem állt kapcsolatban. Egy ideig...

Azóta viszont megtalálták a férfi mobilját a vérengzés helyszínén, amiből egy hátborzongató sms mellett a férfi magánéletének sötét titkaira is fény derült.

A súlyos pszichés zavarokkal küzdő Mohamed Bouhlel ismert arc volt a netes szexpartnerkereső oldalakon, sorra szedte fel az alkalmi partnereket - írta a Mirror.

Ám nem csak nőket, hiszen - mint kiderült - a férfiakhoz legalább annyira vonzódott! Virtuális hódításában még az sem akadályozta meg, hogy bár feleségétől külön élt, három gyermeke is volt.

Az AFP hírügynökség korábban arról számolt be, hogy Bouhlel súlyos testképzavarral küzdött, nagyon sokat foglalkozott testépítéssel, de állandóan túl soványnak látta magát. Annak ellenére, hogy vasárnap kiszivárgott nyaralási fotóján kifejezetten izmosnak tűnik.

Bár korábban nem állt kapcsolatban az Iszlám Állammal, hirtelen a radikális eszméket kezdett vallani, hogy így próbálja meg feldolgozni lelki gondjait. Súlyos mentális zavarát mutatja az is, hogy a merénylet előtt néhány órával még egy mosolygós szelfit küldött testvérének. Majd beült bérelt teherautójába, és az ünneplő tömegbe hajtva halálra gázolt 84 ártatlan embert...

origo.hu

Új csalás terjed az autósok körében, egyre többen próbálkoznak ezzel a trükkel

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Belülről kifelé égetett” – Brutális mellékhatástól szenvedett egy depressziós nő

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak