Létrehozva: 2016.10.30.

A menekültszálló női dolgozóit molesztálták a fiatalkorú migránsok

A dán migrációs miniszter úgy döntött, hogy elérkezett az ideje, hogy bezárják menekültszállót. Túl sok volt a balhé...

A dán migrációs szolgálat közleményben tudatta, hogy a héten bezárják a Lageland szigeten található fiatalkorú migránsszállást. Az indoklás szerint azért döntöttek így, mert a múlt héten tudomására jutott a szervezetnek, hogy hónapokkal ezelőtt két női alkalmazottat is szexuálisan zaklattak a 18 év alatti lakók. Ez azonban csak hab volt a tortán, korábban ugyanis több esetben is eljárást kellett indítani a fiatalkorú migránsok ellen:

  • A negyven fiúnak szállást adó otthonban a hónap elején például tömegverekedés tört ki, amiben egyik lakó sem sérült meg súlyosabban, de egy 15 éves migráns vascsővel támadt az egyik alkalmazottra.
  • Augusztusban öt fiatalt vettek a szállóról őrizetbe, azzal gyanúsították őket, hogy egy 16 éves lányt zaklattak szexuálisan.
  • Júliusban pedig futballmérkőzést szerveztek egy másik menekültotthon fiataljaival. A meccs lefújása után száz menedékkérő ugrott egymásnak.
  • Az integrációs miniszter, Inger Stojberg bejelentette, itt az ideje, hogy bezárják a balhés intézményt. A 40 lakót Dánia többi migránsszállása között osztják majd szét. 

    origo.hu

    Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez a Met-gálán - fotók, videó

    origo.hu

    Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

    mindmegette.hu

    Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

    hirtv.hu

    Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

    ripost.hu

    Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

    mandiner.hu

    Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

    origo.hu

    Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

    mindmegette.hu

    Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

    she.life.hu

    Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

    videa.hu

    Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

    azenkertem.boon.hu

    Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    KÜLFÖLD

    Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

    KÜLFÖLD

    Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

    KÜLFÖLD

    Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

    KÜLFÖLD

    A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

    KÜLFÖLD

    Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

    KÜLFÖLD

    Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

    KÜLFÖLD

    30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

    KÜLFÖLD

    Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt