Létrehozva: 2016.11.25.

Hihetetlen: szabadon engedték a csecsemőgyilkos anyát

Hatalmas a felháborodás, amiért a bíróság úgy döntött, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezhet a csecsemõgyilkos anya.

Korábban a %RIPOST% is beszámolt arról a hátborzongató esetről, amely a bécsi repülőtér egyik mellékhelyiségében történt. Egy nigériai terhes nő éppen Fehéroroszországból tartott az Egyesült Államokba. Miközben várakozott a schwechati átszállásra, beindult a szülés. A gépét azonban semmiképpen sem szerette volna lekésni, ezért a WC-ben megszülte a gyermekét, beletette egy zacskóba, majd a kukába dobta.

A takarítószemélyzet talált rá a kicsire, aki akkor még élt, a kórházba szállítása után azonban meghalt. A nőt elfogták, és azzal védekezett, hogy azt hitte, a gyermeke halva született. A nőt előzetes letartóztatásba helyezték. A krone.at azonban most a gyanúsított ügyvédjétől megtudta, hogy a bíróság óvadék ellenében szabadlábra helyezte a 28 éves anyát. Arra is fény derült, hogy a további tárgyalásig egy menekültszállón fog lakni. 

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Belülről kifelé égetett” – Brutális mellékhatástól szenvedett egy depressziós nő

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak