Létrehozva: 2016.11.09.

Végleges! Megvan az eredmény!

Õ az amerikai elnök!

Nem várt izgalmakat hozott az amerikai elnökválasztás, mint ahogyan azt korábban a közvélemény kutatások is prognosztizálták. Egy dologban azonban a többség mégis tévedett: akik alábecsülték Donald Trump népszerűségét és esélyeit, meg kellett hogy lepődjenek.

Olyannyira, hogy néhány órával ezelőtt már közel 95% esélyt adtak annak, hogy Donald Trump amerikai elnök lesz. Több olyan államban is sikerült ugyanis felülkerekednie, ahol senki nem számított erre.

Győzelme mostanra olyannyira biztos, hogy már meg is tartotta beszédét, sőt, Hillary Clinton alig egy órával ezelőtt telefonon gratulált is neki. Trump kapcsán a magyar miniszterelnök is megszólalt a Facebookon.

Donald Trump beszédében természetesen köszönetet mondott a támogatóinak és családjának is.

Megígérem, hogy nem hagylak cserben titeket, akár kettő, akár négy, vagy akár nyolc évig leszek elnök. Úgy dolgozom majd, hogy büszkék lehessetek rám! Köszönöm, imádom ezt az országot 

- mondta.

 

 

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor öltönyben húzott partra egy szép dévért + videó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

„A világom a gyermekeim voltak” – Holtan találták a három tinit és nevelőapjukat

KÜLFÖLD

Elvette diákjai szüzességét egy tanárnő, az egyiküktől teherbe is esett

KÜLFÖLD

„Isten volt” – 19 óra után kezdett újra dobogni egy 4 éves halott fiú szíve

KÜLFÖLD

„Elítélnek, mert a szépségkirálynő feleségem fiatalabb, mint a lányaim, de én tudom, hogy nem a pénzemért szeret”