Létrehozva: 2016.11.03.

Vérfagyasztó: elképesztő sebességgel száguld felénk az ismeretlen aszteroida

Elképesztõ sebességgel száguldott a Föld felé!

Az aszteroida csak néhány órával azután érkezett, hogy a tudósok egyáltalán észrevették volna. Éjjel kettő körül közelítette meg a Földet a 2016 VA nevű égitest - írja a Mirror Planet Center.

Sokkal közelebb jött, mint amekkora távolságra a Hold kering tőlünk! A Hold ugyanis több mint 384 ezer kilométerre van, míg az aszteroida 77 ezer kilométerre húzott el mellettünk. Ráadásul a sebessége is elképzelhetetlenül magas volt, óránként 77 ezer kilométert tett meg.

Az aszteroida nem nagy, mindössze 7-22 méter volt az átmérője, de ekkora sebességnél durva pusztítást végzett volna a Földön. Félni azonban nem kell, ahhoz, hogy az egész emberiség veszélybe kerüljön, ennél jóval nagyobb aszteroida kellene, egy nagyjából 1 kilométer átmérőjű szikla tudna mindent elsöpörni.

Az égitestet mindössze egy nappal korábban fedezte fel az arizonai Mount Lemmon Survey. A jelenség viszont egyáltalán nem egyedi. Hasonló dolgok már korábban is történtek, és a jövőben is fognak, hiszen a Nap körül több millió aszteroida keringhet, ezek pedig a Földhöz is közel kerülhetnek. A kutatók viszont eddig csak 15 ezret fedeztek fel közülük.

Az egyik leghíresebb hasonló jelenség 2013-ban, Oroszországban történt. 2013 februárjában egy nagyjából 17 méter átmérőjű meteor robbant fel Cseljabinszk felett, erős fény- és hanghatás kíséretében. A detonációt erős lökéshullám kísérte, a betört ablakok üvegszilánkjai például 1 200 embert meg is sebesítettek. A meteor darabjai végül a felszínbe csapódtak, 2,7-es erősségű földrengést okozva. Később több ilyen töredéket is sikerült megtalálni – a legnagyobb egy 650 kilogrammos darab volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó