Létrehozva: 2017.01.03.

Fejetlen holttestek repkedtek a börtönben

A börtönlázadás eddig 60 ember életébe került.

Véres lázadás tört ki egy brazíliai börtönben: Manausban két rivális banda tagjai csaptak össze, túszul ejtve egymást. Az eddigi vizsgálatok alapján legalább hatvan rab vesztette életét az összecsapásokban, és a hatóságok még nem tudják, hányan tudtak megszökni az intézetből.

 

A lázadás legalább fél napon át tartott, a bandatagok nem egyszer megcsonkították áldozataikat, a lefejezett holttesteket pedig a börtön falain próbálták áthajítani.

Brazíliában nem ritkák a börtönlázadások, a nemzetközi szervezetek pedig többször is kritizálták az ország illetékes szerveit azért, mert az intézetek túlzsúfoltak, a rabok elosztásánál nem veszik figyelembe a drogkartellek közötti feszültséget, így a zendülések szinte mindennaposak.

A mostani lázadás volt az egyik legvéresebb – utoljára 1992-ben öltek meg több rabot a zendülésben: akkor 111 elítélt halt meg Sao Paulóban, míg a rendőrök visszavették az irányítást a börtön felett.

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez a Met-gálán - fotók, videó

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

ripost.hu

Kiderült, együtt van-e még a Házasság első látásra egyetlen házasságban maradt párja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt