Létrehozva: 2017.03.02.

Nemzetbiztonsági kockázatot jelent már a rendőrség is!

Megválaszolatlan vészhívások, szabadon járkáló bûnözõk, frusztrált rendõrök - nagyon nagy a baj!

Borzalmas állapotok uralkodnak a brit rendőrség berkein belül. Olyan alacsony az állomány és olyan kevés támogatást kapnak, hogy már maga a hatóság jelent kockázatot a lakosokra. A rendőrök ugyanis nem tudják kivizsgálni az ügyek több, mint felét, a vészhívásokra sem feltétlenül tudnak reagálni. Veszélyes bűnözők ezrei járkálnak szabadon, mert a rendőrök azt sem tudják, kik azok.

 

A rendőrök sok esetben elengedik inkább a kisebb szabálysértőket, hogy a nagyobb horderejű ügyekkel tudjanak foglalkozni. Ennek ellenére a brit jelentés szerint terrorgyanús személyek, gyilkosok és erőszaktevők tucatjai kerülték el a felelősségre vonást. Ennek az az egyik oka, hogy alig van tapasztalt detektív az országban, így az összetettebb ügyekkel is kezdő rendőrök foglalkoznak.

A rendőrséghez érkező hívásokat is új módon kategorizálják: a családon belüli erőszak például már nem számít „nagy kockázatú” ügynek, még akkor sem, ha gyilkosság esete forog fenn. Ilyenkor a rendőrök csak késve érkeznek ki.

Egy sor olyan csoportot pedig, amely agresszív vagy veszélyes személyeket tömörít, már nem címkéznek bűnbandaként – mert így nem kell foglalkozniuk velük.

A rendőrség már többször kért személyi és pénzügyi támogatást, de érdemi változások nem történtek. Így viszont egymást követhetik a tragédiák

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

ripost.hu

Négy csillagjegy, amelyik jól leplezi az érzéseit

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át