Létrehozva: 2017.06.10.

Haldokló rokonukat látogatták, otthon még szörnyűbb dolog várt rájuk

A családnak nem volt otthona, mire hazaértek a szomorú eseményrõl.

Candice Cridland és a gyermekei azért mentek Jamaicába, hogy elbúcsúzzanak a haldokló nagymamától, de már csak Londonban tudták meg, hogy azóta valaki más lakik az önkormányzati otthonukban, őket pedig kilakoltatták - írja a SWNS.

A család a reptéren értesült arról, mi történt. A nő gyorsan kapott egy másik lakást az önkormányzattól, elvitte oda a gyerekeit, de kiderült, hogy be van törve a hálószobaablak, a vezetékeket kitépték a falból, büdös is volt és életveszélyes. Így végül egy barátja díványán húzták meg magukat.

A 42 éves asszony egyébként egyedül neveli 4 és 8 éves gyermekeit, és mozdonyvezetőként tartja el a családját.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó

KÜLFÖLD

Teljes rémület: Láncfűrészes férfi rohangált fényes nappal az utcán, még a rendőrséget is üldözőbe vette