Létrehozva: 2017.09.07.

Botrányos: lakást és munkát kapnak a terroristák

Közel 80 finn tért vissza hazájába a Közel-Keletrõl, ahol korábban az Iszlám Állam soraiban harcolt - a kormány pedig meglepõ módon segítené visszailleszkedésüket.

A finn belügyminiszter szerint a hazatérő harcosokat lakáshoz és álláshoz kell juttatni, amint lehet, így ugyanis sokkal könnyebben térnek vissza régi, normális életükhöz. Sokan azonban attól félnek, hogy a támogatással a hátuk mögött a terroristák erőszakos bűncselekményeket, terrortámadásokat hajtanak végre. A kormány tisztában van a buktatókkal, de szerintük majd a szociális munkások eldöntik, hogy mennyire átültethető az elmélet a gyakorlatba.

 

Vanaa városának vezetősége a miniszterrel ért együtt: Anna Cantell-Forsbom szerint a reintegráció lehet a radikalizmus legfőbb ellenszere. A minisztérium munkatársai szerint pedig előbb minden esetben megvizsgálnák, hogy az adott harcos mennyire vett részt az Iszlám Állam vérengzéseiben, és az alapján döntenék el, hogy visszaengedhetik-e a társadalomba, egy lakással és egy állással megsegítve.

A javaslat nem teljesen új: már Svédországban is felvetődött, hogy ingatlannal vagy éppen a tartozások elengedésével kéne segíteni a harcosok beilleszkedését.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiadták a riasztást: lecsap a vihar Magyarországra

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Új "világvége-repülőt" épít az Egyesült Államok

KÜLFÖLD

"Bármikor lecsaphatnak" - az USA terrorfigyelmeztetést adott ki Németországra

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve