Létrehozva: 2017.12.19.

Macron szülinapja kiverte a biztosítékot a franciáknál

Csütörtökön ünnepli 40. születésnapját a franciák legfiatalabb elnöke - Emmanuel Macron pedig ennek örömére kirúg a hámból.

Az elnök és felesége, a 64 éves Brigitte népes baráti körben fogja ünnepelni a szülinapot egy 440 teremmel rendelkező, közel 500 éves kastélyban. A Loire völgyében található Chateau de Chambord-t még I. Ferenc építette, és a pletykák szerint maga Leonardo da Vinci is segédkezett a megtervezésében. A fejedelmi kastély az UNESCO Világörökség része, és egy szobafoglalás nem két fillér!

Bár az egykori bankár Macron, akinek a vagyonát 31,5 millió dollárra becsülik, saját zsebből állja szülinapi buliját, rengeteg kritikát kapott a helyszínválasztás miatt.

A konzervatív Republikánus párt képviselője, Lionnel Luca szerint az elnök azt akarja sugallni, hogy ő egyben király is, míg a szocialista Jean-Luc Melechon szerint a királyi szimbólum választása furcsa és nevetséges. Mások a rongyrázás miatt támadják az elnöki párt.

A Zöldpárti Esther Benbassa pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Macron aznap fixálta le szülinapi bulija helyszínét, mikor a kormánya elvetette a minimálbér növelésének lehetőségét.

Macront hatalomra lépése óta rendszeresen támadják azzal, hogy ő a „gazdagok elnöke”, és gazdasági reformjaival csak megnehezíti az alsó- és középosztálybeli franciák életét, de a legfrissebb statisztikák szerint sokat javult a megítélése az elmúlt hónapokban.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Tibeti és kínai zászlókkal viaskodtak a Gellért-hegyen

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Búcsúzz el apától!” – Megölte gyermekét, majd öngyilkos lett az anya

KÜLFÖLD

„Repülj a magasba, gyönyörű angyalunk!" - szívszorító szavakkal búcsúzik a család a 21 éves szőke szépségtől

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány