Létrehozva: 2017.12.22.

Tavaly még ünnepelte a karácsonyt, most már robbantani akart

Terrortámadásra készülõ csoportra csaptak le a brit rendõrök - az egyik férfi volt barátnõje meglepõ dolgokat árult el.

A 31 éves Andy Sami Start három társával együtt fogták el kedden Chesterfield egyik bárjában, ahol éppen egy merényletet terveztek. Az iraki kurd Star 10 éve él legálisan az Egyesült Királyságban, nemrég még a brit állampolgárságot is megszerezte, és eddig nyoma sem volt annak, hogy rajongana a szélsőséges iszlámért.

Joanne Mallinson bő öt évig élt együtt Starral, aki elmondása szerint egy teljesen átlagos mai fiatal volt, és annak ellenére, hogy eredetileg muszlim volt, keresztény módon ünnepelte a karácsonyt is: mikulássapkát húzott, és borral koccintott a feldíszített fenyő előtt. Aztán hirtelen minden megváltozott.

Egyik napról a másikra elkezdett rendszeresen imádkozni. Nem tudom, hogyan, de tényleg egy éjszaka alatt vált radikálissá. Azt mondta, meg akarja változtatni az életét, és ezért elkezd imádkozni

– mesélte a nő, aki azt követően szakított a férfival, hogy az vallási fanatikussá vált.

Star az imák mellett folyton a Koránt forgatta, szakállat növesztett, és már a gyorsétteremben is, ahol halsütőként dolgozott, egyre különösebben viselkedett. Végül összeismerkedett több radikális iszlamistával, és együtt eldöntötték, hogy a „hitetlenek ünnepén” robbantani fognak – a rendőrség azonban leleplezte őket.

Star és 36, 22, valamint 41 éves társa is őrizetben marad, a rendőrségi vizsgálat még tart. Többek között azt is kutatják, hogyan válhatott a szélsőséges eszmék rabjává a négy terroristajelölt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondot

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, erre készüljenek a 4-es 6-os villamos utasai

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó

KÜLFÖLD

Teljes rémület: Láncfűrészes férfi rohangált fényes nappal az utcán, még a rendőrséget is üldözőbe vette

KÜLFÖLD

Putyin medvével birkózó testőre lehet az új orosz védelmi miniszter