Létrehozva: 2018.01.17.

Külföldi terroristák fenyegetik az Egyesült Államokat

Több száz, terrortámadásra készülõ embert ítéltek el az utóbbi években az amerikai bíróságok - és köztük alig akad amerikai.

Az Igazságügy- és Belügyminisztérium kedden adta ki jelentését, amely alapján 2011 szeptember 11. és 2016. december 31. között 549 ember került börtönbe azért, mert amerikai területen akart végrehajtani valamilyen terrortámadást, illetve az előkészítésében nyújtott segítséget. Az elítélteknek azonban csak a negyede volt született amerikai állampolgár: 254-en külföldiek, 148-an pedig külföldön születtek, csak később kaptak amerikai állampolgárságot.

 

Emellett az is kiderült, hogy 2017-ben 2554 olyan személy próbált bejutni amerikai területre, akik rajta vannak a terrorlistán.

A jelentés nyilvánosságra hozatala után Donald Trump bejelentette, hogy még tovább fogja szigorítani az országba való beutazás feltételeit, valamint a bevándorlási szabályokat is tovább reformálják annak érdekében, hogy megvédhessék az amerikaiakat a kívülről érkező, de belsővé váló fenyegetéssel szemben.

origo.hu

Pusztító támadásra készül a NATO: már készen állnak a csapatok

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

mindmegette.hu

Vége a vitának: tiltólistás édességek térnek vissza a Lidlbe

hirtv.hu

Megtalálták Daniellát, a verőcei tragédia utolsó áldozatát

ripost.hu

Betegséggel küzdött, elhunyt a világbajnok magyar kézilabdázó

ripost.hu

Ellepték a kerted a csigák? Így inthetsz búcsút nekik nyomban

mindmegette.hu

Leszerelik az önkiszolgáló kasszákat, és kiderült, hogy már az air fryerekben sem bízhatunk!

ripost.hu

Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

ripost.hu

Herceg Csabi kutyája ki tud mondani egy szót!

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

ripost.hu

Wolf Kati bevallotta: „Öregedni nagyon nem könnyű nőként”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

KÜLFÖLD

Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

KÜLFÖLD

Újabb lépések a világháború felé? Kötelező európai sorkatonaságot és közös atomfegyvert akar Brüsszel

KÜLFÖLD

180 fokos fordulatot vett az EU, megállíthatatlanul sodródunk a háború felé

KÜLFÖLD

Kitálaltak a túlvilágról visszatérők: démonok várnak a másik oldalon

KÜLFÖLD

Ha ezt meglátod, soha többé nem használsz fülhallgatót! Undorító, mi bújt meg benne

KÜLFÖLD

Újabb politikai merénylet? Holtan találták egy békepárti olasz EP-képviselő férjét

KÜLFÖLD

"Isten vajon ad-e csodát, vagy el kell engednünk a kisfiunkat?" - agyhalott lett a 3 éves kisfiú