Létrehozva: 2018.05.01.

Melege volt az utasszállítón, kinyitotta a vészkijáratot

Állítása szerint ki akarta szellõztetni a gépet.

A 25 éves kínai utas azt mondta, az utastérben nagyon meleg és dohos volt a levegő, ezért ki akart szellőztetni. Végül azonban nem az ablakot, hanem a vészkijáratot sikerült kinyitnia.

A repülőgép a szecsuani Mianjang repterén helyi idő szerint szombat éjfél körül várta a felszállást, amikor egy utas a nagy melegben úgy döntött, kiszellőztet – írja a Medium. Legnagyobb meglepetésére azonban ahogy meghúzta az ülése melletti fogantyút, nemcsak a közeli ablak, hanem az egész fal kinyílt.

Az eset után a 25 éves Csent kihallgatta a rendőrség. Az utas a hatóságoknak azt mondta, nem tudta, hogy a meghúzott kar a vészkijárathoz tartozik.

Csent az esetet követően 15 napig fogják őrizetben tartani, később pedig feltételezhetően pénzbüntetésre is számíthat. A légitársaságot az utas akciója miatt mintegy 70 ezer jüanos (nagyjából 2,86 millió forintos) kár érte.

Csen valószínűleg Kína hírhedt utazási feketelistájára is felkerül majd.

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

borsonline.hu

Már tényleg nincs visszaút: A rákbeteg Károly király inkább David Beckhamet választotta fia, Harry herceg helyett

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

origo.hu

Lövöldözés a K-hídnál: kitört a pánik Óbudán

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

„Isten volt” – 19 óra után kezdett újra dobogni egy 4 éves halott fiú szíve

KÜLFÖLD

„Elítélnek, mert a szépségkirálynő feleségem fiatalabb, mint a lányaim, de én tudom, hogy nem a pénzemért szeret”

KÜLFÖLD

Öt tanácsot adott a lottónyertes, elárulta, miként őrizte meg a mesés vagyonát

KÜLFÖLD

Még az orvosok is zokogtak: örökre elaludt a szívbeteg újszülött az anyukája mellett