Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

POLITIK
Létrehozva: 2018.06.25.

A franciák 67 százaléka nem szeretne NGO-hajót francia kikötőben látni

Viszont az Aquariusról Spanyolországban partra szállt bevándorlók fele inkább Franciaországba menne. Hatékony EU-szabályozás híján folytatódik a "bevándorlók kívánságmûsora".

„A francia elnök kérdezze meg a franciákat, mi meg majd megkérdezzük a magyarokat, hogy mit gondolnak az Európai Unió jövőjéről.” Szijjártó Péter február végi mondata most lenne igazán
aktuális Macron számára.

Az elmúlt héten az Ifop közvéleménykutató intézet ugyanis
megkérdezte a franciákat, hogy mit szólnának ahhoz, ha Spanyolország helyett Franciaország fogadná be az Aquarius migránscsempész NGO-hajót?

A megkérdezettek 67 százaléka nem szeretne migránscsempész hajót francia kikötőben látni! Jellemző, hogy a pártpreferenciák alapján végzett vizsgálat szerint a szocialistákra szavazók közül „csak” 41 százalék tartaná magától távol az NGO-hajókat, habár ez sem kevés.

A felmérésben az is érdekes, hogy legutóbb három évvel ezelőtt kérdezték meg a franciákat a bevándorlók befogadásáról, és akkor a mostani „hajós” közvéleménykutatáshoz igen hasonló értéket kaptak. 2015-ben a franciák 68 százaléka utasította el a migránsok befogadását az országba. Nem csoda hát, hogy Macron továbbra is a megbízói akaratát teljesíti, és még csak eszébe sem jut népszavazást, vagy még szélesebb körű közvéleménykutatást kiírni ebben a
kérdésben.

Az még továbbra sem világos, hogy a franciák hány bevándorlót vennének át az Aquarius 629 utasa közül (akiknek egy része máris felszívódott Spanyolországban), de a Valeursactuelles egy másik híre szerint a „kimentett” migránsoknak legalább fele nem is akar ott maradni, ők Franciaországba mennének! Hogy onnan meg hova, azt senki sem tudja, mert amíg az Unió képtelen valamilyen értelmes és végrehajtható módon szabályozni az Európát elözönlők mozgását, addig folytatódik a migráns-kívánságműsor, azaz mindenki oda megy, ahova csak akar és persze, ahol többet fizetnek.

origo.hu

Oroszország áttörte az ukrán védelmet Donyeckben, Ukrajna védtelen az orosz drónokkal szemben

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

borsonline.hu

Megnősül Leblanc Győző fiatalabb fia – "Boldog vagyok, hogy a fiam esküvőjén ott lehetek, és japán unokám lesz"

mandiner.hu

Lázár János hazai pályán mosta fel a padlót a gyurcsányista városvezetővel

ripost.hu

Zseniális trükk kotyogós kávéfőzőhöz: új dimenzióját élvezheted így a kávézásnak

vg.hu

Geomágneses vihar Magyarországon: erre még a meteorológusok sem számítottak

origo.hu

Gyermek bűntények az elmúlt évekből

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 11-17.: Nyugodt hétvége után jönnek a kihívások

metropol.hu

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Beleesett a csatornába, percről-perce küzd az életéért egy 9 éves fiú

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker