Létrehozva: 2018.09.27.

Úgy viselkedett Angela Merkel, mint egy sértődött kisgyerek

Elfogyott a levegõ Angela Merkel német kancellár körül! Saját pártja 13 év után eltávolította a legbizalmasabb emberét a frakcióvezetõi posztról. Merkel ezt vereségnek fogja fel, de a bizalmi szavazás lehetõségét - saját maga ellen - egyelõre elveti. Koalíciós társa pedig mindeközben már a kancellár elleni lázadásról beszél...

Volker Kauder az első Merkel-kormány megalakulása, vagyis 2005 óta vezette a kancellár pártjának frakcióját. Mindenki tudta róla, hogy ő Angela Merkel legbizalmasabb embere, mindenki csak a kancellár meghosszabbított karjaként tekintett rá. Az ő eltávolításában még a szakértők is kételkedtek, bár érdekesnek mutatkozott, hogy több évtized után most először fordult elő, hogy kihívója akadt a tisztséget betöltő frakcióvezetőnek. Kedden végül bombahírként jelent meg a német sajtóban, hogy a titkos szavazáson Merkel kifejezett támogatása ellenére nem Kaudert, hanem Ralph Brinkhaust választották meg új frakcióvezetőnek.

Merkel, a sértődött kisgyerek

A kancellárasszony a frakción belüli szavazást követően úgy fogalmazott:

A demokráciában vannak vereségek, ezen nincs mit szépíteni.

Merkel tehát saját vereségének fogta fel azt, hogy leváltották a bizalmasát, sőt ezt követően úgy viselkedett, mint egy sértődött kisgyerek! A Bild című német lap arról számolt be, hogy Ralph Brinkhaus új frakcióvezető kénytelen volt egyedül a kamerák elé állni, mert Merkelnek nem volt kedve vele együtt szerepelni…

Felkelés, bizalmi szavazás, vészjósló előjelek

A nagykoalíció másik tagja, a szociáldemokraták nem köntörfalaztak, Thomas Oppermann, a Bundestag alelnöke kerek-perec kijelentette:

Ez egy lázadás Merkel ellen!

A szélső baloldali Die Linke párt vezetői szerint is arról van szó, hogy saját pártja megvonta a bizalmat a kancellártól, ezért érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy Merkel bizalmi szavazást nyújtson be maga ellen.

Angela Merkel azonban már csirájában elvetette ezt a lehetőséget, kijelentette, hogy a bizalmi szavazásról hallani sem akar. A következő nagy kihívás a német kormányfő számára decemberben következik, amikor pártkongresszust tart a CDU, és döntenek a párt vezetőjének kilétéről. Ha Merkelre itt is csapást mérnek, és leváltják a pártvezetői posztról, akkor már nincs több kérdés, mennie kell. A kancellárasszony ugyanis korábban egyértelműen fogalmazott:

Meggyőződése szerint a kancellárnak és a kormányt vezető párt elnökének ugyanannak a személynek kell lennie.

Hogyan lehet Merkelt megbuktatni?

Erre több forgatókönyv is van. Az egyik lehetőség természetesen, hogy a kormányfő saját magától lemond. Emellett ott van még a bizalmatlansági indítvány és a bizalmi szavazás lehetősége. A bizalmatlansági indítványt az ellenzék nyújthatja be a német parlamentben.  Különösen indokolt esetben lehet ezt megtenni, a képviselők legalább egyötödének aláírása kell hozzá. Fontos hozzátenni, hogy ebben az esetben az indítványt benyújtóknak meg kell nevezniük azt a személyt is, aki a kancellár helyére kerülne. A szavazás akkor tekinthető sikeresnek, ha a képviselők többsége úgy voksol, hogy a kormányfőt eltávolítaná.

A bizalmi szavazást a mindenkori kancellár kérheti maga ellen, a kormányfő bizalmának megvonásához az szükséges, hogy a képviselők abszolút többsége így döntsön.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

life.hu

Elhagyatott, kísértetjárta kastély lett a Titanicon elhunyt család egykori otthona

magyarnemzet.hu

Magyar Péter leállíttatta a belvárosi villamosokat és újra előjött a mobilzavarós konteóval

ripost.hu

„A kilátástalanság, a kérdés, mi lesz velem” - Megmérgezték, megvakult a Házasság első látásra szereplője

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Nagyon ijesztő volt” – 2 évesen hall először a siketnek született kislány

KÜLFÖLD

Egy pillanat volt: eltaposta a 2 éves tündéri lányt egy ló

KÜLFÖLD

Két nappal szülés után a temetését kellett szerveznie egy fiatal anyának

KÜLFÖLD

Gyászol a rádiós: 12 hét alatt veszítette el szeretett édesanyját