Létrehozva: 2019.02.17.

Hiába kérték, ezúttal nem engedik elmenekülni az ISIS terroristáit

A kurdokból álló Szíriai Demokratikus Erõk Deir Ezzor kormányzóságban addig fognak harcolni, ameddig nem végeztek az utolsó terroristával is.

Az Iszlám Állam által fővárosának kikiáltott Rakka ostroma úgy ért véget, hogy a kurdok szabad elvonulást ígértek a terroristáknak és családjaiknak. A BBC dokumentumfilmje szerint a 6-7 kilométer hosszú menetoszlopban az ISIS harcosai állig fel voltak fegyverezve, és mind - még a nők és a gyerekek is - robbanószerrel megpakolt mellényt viseltek, hogy ha úgy adódik, az egész konvojt felrobbanthassák.

Mióta tavaly decemberben a kurd erők előrenyomulása még intenzívebbé vált, összesen 34 ezer ember, többségében a dzsihadisták
hozzátartozói, nők és gyerekek menekültek el az Iszlám Állam területéről. Körülbelül 3200 terrorista is volt köztük
– írta az Origo.

Mustafa Bali a kurdokból álló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű szervezet médiaközpontjának vezetője elmondta, hogy

a terroristák gyakran élő pajzsnak használják a helyi lakosokat azért, hogy lassítsák az ellenük folyó hadműveleteket. Néha pedig “cserealapnak” szánják őket követeléseik elérése érdekében.

Bali szerint az Iszlám Állam emberei szabad elvonulást kértek Deir Ezzor kormányzóságban található Baghouz településnél Törökország
felé,
azonban az SDF válasza erre az volt, hogy addig folytatják a harcot, ameddig nem végeztek az utolsó terroristával is.

Forrás: Orientalista

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

mandiner.hu

Magyar Pétert nem Poloska Péterként ismertem – Gulyás Gergely a Mandiner Stratégában

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó