Létrehozva: 2019.04.12.

Az autópályán kezdett fojtogatni egy taxist az utasa

Az utas elõször csak a lelki bajairól kezdett beszélni, aztán egy váratlan pillanatban teljesen kifordult önmagából. A taxis a rémálmait élhette át.

A hamburgi főpályaudvaron intett le egy taxit egy 25 éves iraki migráns, majd közölte, hogy a 20 kilométerre lévő Pinnebergbe szeretne menni. A taxisofőr később azt mesélte a rendőröknek, hogy az utas személyes problémáiról mesélt neki, és a félórás út során többször is bealudt. A 23-as jelzésű autópálya felhajtójánál tartottak, amikor a férfi hirtelen rátámadt a vezetőre: egyik kezével a kormányt rángatta, a másikkal pedig fojtogatni kezdte áldozatát. Az autó végül nekiütközött a szalagkorlátnak.

A taxis visszakormányozta a kocsit, de ekkor egy teherautónak csapodta, amelynek sofőrje elrántotta a kormányt, és egy betonfal állította meg. Amikor a jármű megállt, akkor a 25 éves iraki kiugrott a kocsiból, és menekülni próbált, de pechére egy másik autó elütötte. A bevándorló az esés következtében koponyasérülést szenvedett.

A hatóságok közúti veszélyeztetés miatt indítottak eljárást, és azt szeretnék tisztázni, hogy miért támadta meg a migráns a taxist. Sajtóinformációk szerint az sem kizárt, hogy az iraki bevándorló pszichés betegségben szenved.

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

mandiner.hu

Újabb tanulmány bizonyítja: Németország őrületes hibát követett el

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Belülről kifelé égetett” – Brutális mellékhatástól szenvedett egy depressziós nő

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak