Létrehozva: 2019.04.23.

Újabb merényletekre figyelmeztetnek Srí Lankán

A Srí Lanka-i kormányfõ szerint külföldi szálai is vannak a húsvéti merényletsorozatnak, amelyet nemrég az Iszlám Állam magára vállalt. Korábbi hírek szerint a terrorszervezet bosszúból követte el a véres merényleteket az ázsiai országban.

A hatóságok haladást értek el a merényletsorozat elkövetőinek azonosításában, melyben külföldi szálak is lehetnek, legalábbis ezt támasztják alá a bizonyítékok – jelentette be Ranil Vikremeszinghe, Srí Lanka kormányfője. Hozzátette, hogy akár újabb merényletek is bekövetkezhetnek.

A kormányfő azt is beismerte, hogy a merényletek előtt figyelmeztetést kaptak, ami alapján az indiai nagykövetséget gondolták célpontnak. Továbbá azt a bejelentést is vizsgálják, melyben az Iszlám Állam magára vállalta a merényletek elkövetését, mintegy bosszúként az új-zélandi Christchurben elkövetett mészárlás megtorlása miatt.

Ruvan Vidzsevardene védelmi miniszter-helyettes szerint a támadásokat egy szélsőséges iszlamista csoport követhette el, amely kapcsolatban állt a Nemzeti Tauhíd Dzsamaat nevű helyi iszlamista szervezettel. 

Indiai hírszerzési szakemberek két órával az első merénylet előtt kapcsolatba léptek Srí Lanka-i kollégáikkal, hogy figyelmeztessék őket a templomokat érintő fenyegetésre – közölte nevének elhallgatását kérve egy Srí Lanka-i védelmi vezető és egy indiai kormányilletékes. Egy másik Srí Lanka-i védelmi illetékes azt mondta, hogy a figyelmeztetés "órákkal" az első merénylet előtt érkezett. Az egyik Srí Lanka-i forrás szerint indiaiak szombat éjjel is küldtek figyelmeztetést. Az indiai kormányilletékes szerint hasonló üzeneteket küldtek a Srí Lanka-i hírszerzésnek április 4-én és 20-án is.

Közben az FBI is bejelentette, hogy segít a Srí Lanka-i hatóságoknak a pokolgépes merényletek kivizsgálásában. 

A vasárnap Srí Lankán három templomban és négy szállodában elkövetett közel egyidejű robbantásos merényleteknek legalább 321 halottja és mintegy 500 sebesültje van - közölték Srí Lanka-i kormánytagok. 

A 21 millió lakosú szigetországban kedden háromperces néma csenddel tisztelegtek az áldozatok előtt a vasárnapi első robbantás időpontjában – helyi idő szerint fél kilenckor –, a colombói Szent Antal katolikus templomban. Kedd délben 22 áldozatot temettek el St. Sebastianban, ahol feltehetően a legtöbb áldozata volt a merényletnek. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

mandiner.hu

„Aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember!” – Menczer Tamás reagált Gyurcsány szavaira

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt