Létrehozva: 2019.05.26.

19 éves gyönyörű lány lett erőszak áldozata a szükségszállón!

Elkezdõdött a pere annak a 17 éves nigériai migránsnak, aki a gyanú szerint egy német menekültszállón elõbb megerõszakolt, majd agyon is szúrt egy 19 éves lányt.

Meglehetősen nagy meglepetéssel indult a nemi erőszakkal és emberöléssel gyanúsított nigériai migráns pere a németországi Bonn város bíróságán. Az afrikai bevándorló ugyanis az adategyeztetésnél két évvel korábbi születési évet adott meg, mint korábban. Így, Brian S. elvileg csak 17 éves lenne, ami azt is jelentené, hogy a nyilvánosságot ki kellene zárni a tárgyalásról, az ítélet felső határa pedig 10 év börtön lenne. A bíró szerint azonban ezt szakorvosi vizsgálatoknak is igazolnia kell. A migráns rezzenéstelen arccal hallgatta végig az ügyész vádiratát. Ezek szerint az afrikai fiatal egy bárban ismerkedett meg a 19 éves Elmával.

A fiatal lány a barátaival iszogatott, és pechére a buli annyira elhúzódott, hogy lekéste az utolsó buszt is. A migráns ekkor felajánlotta a lánynak, hogy aludjon nála, és majd reggel hazaviszi.

Brian S. egy hajléktalanoknak és migránsoknak fenntartott menekültszállón élt, ahova megérkezvén a bevándorló szexuálisan kezdett közeledni a fiatal nő felé. Az elutasításnak szörnyű következménye lett: először megverte, megerőszakolta áldozatát, majd amikor az feljelentéssel fenyegette, akkor agyonszúrta. Elma holttestére két nappal a gyilkosság után találtak rá Brian szobájában. Az ügyész szerint a férfi megpróbálta elrejteni a holttestet, az ehhez szükséges szemeteszsákot és egy bevásárlókocsit is beszerzett időközben.

A migráns egyébként nem akar vallomást tenni, bár korábban a rendőrségen beismerte a gyilkosságot. Szerinte nemi erőszak nem történt, a lány is beleegyezett a szexbe. A férfi azt állítja, hogy az együttlét után az áldozat sértegetni kezdte őt, amin annyira felkapta a vizet, hogy leszúrta a lányt. Június végére várható ítélet.

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó előtt áll Magyarország

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Orosz Szu–35-ös vadászrepülő pusztított az ukrajnai háborúban + videó

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Már nem az a boldog, mosolygós kislány” – Ritka csontrákkal diagnosztizálták a 7 éves sportolót

KÜLFÖLD

„Én szerencsés vagyok, de sokan mások nem” – Egyszerre került életveszélybe az anyuka és újszülöttje

KÜLFÖLD

Fejfájás kínzott egy családapát, nem sokkal később meghalt

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték