Létrehozva: 2019.05.02.

Félelem és rettegés Srí Lankán: Nem tartanak miséket a templomokban

A biztonsági helyzetre való tekintettel a fõváros érseke úgy döntött, hogy nem tartanak miséket vasárnap Srí Lankán- közölte csütörtökön Edmund Tillakaratne atya, a colombói katolikus egyházmegye szóvivõje.

Szerző RIPOST

Srí Lankán második hete nem tartanak nyilvános misét a katolikus templomokban, a hatóságok pedig a muszlimoktól is azt kérték, hogy a pénteki közösségi imát az otthonaikban végezzék. Malcolm Randzsit, Colombo érseke múlt vasárnap otthonának kápolnájában mutatott be misét, a klérus és az ország vezetőinek a jelenlétében. Az eseményt a televízió élőben közvetítette.

Az április 21-i merényletek után az egyház részéről már jelezték, hogy további értesítésig az ország katolikus templomai zárva tartanak.

Szerdán a rendőrség nyilvánosságra hozta a terrortámadásokat elkövető kilenc öngyilkos merénylő nevét és fotóját, köztük a támadásokért felelős szervezet, a Nemzeti Tauhíd Dzsamáat (NTJ) vezetőjéét, Mohamed Zahrán Hásimét is, aki szintén az elkövetők között volt. Közzétették az egyik terrorista várandós feleségének a nevét és fotóját is, aki a merényleteket követő házkutatás során robbantotta fel magát, meggyilkolva három gyereket és további három rendőrt is.

Kedden a kormány egyik minisztere hírszerzési információkra hivatkozva nem zárta ki újabb merényletek lehetőségét sem, amelyek akár kormánytagokat is célkeresztbe vehetnek.

Ahogy a %RIPOST% is megírta, húsvétvasárnap három templom és négy szálloda ellen követtek el öngyilkos merényleteket Colombóban és a fővárostól nem messze található Negombóban, valamint Batticaloában. A merényletekben 253 ember vesztette életét, és mintegy 500-an megsebesültek.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet később videofelvételt tett közzé, amelyen Mohamed Zahrán Hasím hűséget esküszik a dzsihadisták vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak.

Srí Lanka-i elnök az NTJ mellett betiltott egy másik iszlamista csoportot is: a Dzsamáat Millátu Ibráhim nevű szervezetről egyelőre nem sokat tudni, ám a hatóságok azt gyanítják, hogy szintén köze volt a merényletekhez.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiadták a riasztást: lecsap a vihar Magyarországra

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Új "világvége-repülőt" épít az Egyesült Államok

KÜLFÖLD

"Bármikor lecsaphatnak" - az USA terrorfigyelmeztetést adott ki Németországra

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve