Létrehozva: 2019.05.06.

Felrobbantotta volna az Eiffel-tornyot egy terrorista!

Az algériai férfit az észak-afrikai Al-Kaida pénzelte és látta el éjjellátó szemüveggel. Bár elítélték, de eddig mégsem sikerült õt visszatoloncolni szülõhazájába...Vajon miért?

2017 augusztusában egy marokkói migráns belehajtott a tömegbe
Barcelona sétálóutcáján és megölt 15 embert.
Majd eltelt egy év, és tavaly kiderült, hogy a francia hatóságok nem hiába építettek falat (amelyet később golyóálló üvegre cseréltek ki) az Eiffel-torony köré, mert ugyanannak a terrorista sejtnek a tagjai Barcelona előtt egy héttel Párizsban is jártak és felmérték, hogy ott melyik lehetne az a nevezetesség, amely a legtöbb turistát vonzza és ahol a legnagyobb pusztítást lehetne okozni.

Most kiderült, hogy

már három évvel a barcelonai vérengzés előtt, 2014-ben is elkaptak egy terroristát, akit azzal vádoltak, hogy fel akarta robbantani az Eiffel tornyot.

Az illető az algériai származású Ali Meguimi, aki öt évvel korábban költözött át Franciaországba. A férfi az Észak-Afrikában működő Al-Kaidától pénzt és éjjellátó szemüveget is kapott a terrorcselekmények előkészítésére. A másik célpontja a Louvre lett volna...

Miután elfogták, terrorista összeesküvés vádjával bírósági elé állították és 2015 szeptemberében hat évre ítélték, deportálásra, valamint arra, hogy soha nem térhet vissza Franciaországba.

Igen ám, de közben az Emberi Jogok Európai Bírósága blokkolta az Algériába történő kiutasításokat, azzal az indokkal, hogy abban az országban a terrorizmusellenes szolgálatok megkínozzák az ilyen okokból visszaküldött embereket.

Eltelt négy év, majd tegnap a strasbourgi bíróság felülvizsgálta a korábbi döntését és úgy vélte, hogy ma már nem fenyegeti a korábbi veszély Ali Meguimit, ezért kiadható Algériának.

origo.hu

Drámai meccsen botlott megint hatalmasat a BL-ben a Paris Saint-Germain

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

travelo.hu

Videó: Rosszul sült el a korfui hagyomány: egy nő fején landolt az edény

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Én szerencsés vagyok, de sokan mások nem” – Egyszerre került életveszélybe az anyuka és újszülöttje

KÜLFÖLD

Fejfájás kínzott egy családapát, nem sokkal később meghalt

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat